A múlt hét péntekről elnapolt közgyűlés végül maratoni hosszúságú, személyeskedésektől, a délután öt órára Pintér Bence polgármester által odahívott tömeg minősíthetetlen hangnemű, gyalázkodó bekiabálásaitól sem mentes vitanappá avanzsált. A majdhogynem éjfélkor véget ért ülésen a testület feloszlatására tett kísérlet elbukott, a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatója pedig egy Nokiás dobozból elővéve bemutatta a "győriek pénzét", amit a polgármester a sajtóban tett haknikörútján keresett az elmúlt napokban. Egy friss banki kimutatással igazolta Sárkány Péter, hogy a cégük számláján jelenleg mintegy 2,2 milliárd forint található.
23:45 – A maratoni közgyűlés véget ért.
23:27 – A közgyűlés nem támogatta az adatszolgáltatással, a városi cégek működésével, pénzügyi tervezésére tett indítvánnyal kapcsolatos javaslatokat. A bizottságok átruházott hatáskörben hozott határozatairól is döntöttek, azt elfogadták. A közgyűlésen, bizottságokon való állandó részvételről szóló javaslatot szintén támogatták, csakúgy, mint az Idősbarát koncepciót. Elfogadta a többség a kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárásra vonatkozó javaslatát. Több településrendezési témával kapcsolatos napirendet is támogatott a közgyűlés. Fodor Roland végül azt kérte: a mai közgyűlésekről készült jegyzőkönyvekben a bekiabálások, rendzavarások is szerepeljenek. A jegyző szerint azt tudják rögzíteni, ami a hangfelvételen kivehető, hallható.
22:57 – A polgármester 15 perc szünetet rendelt el.
21:55 – Sárkány Péter elmondta, este tíz órakor senki nem ül számítógépek előtt, így írásban válaszol a hitelkerettel kapcsolatban feltett kérdésre. 2025-ben 2 milliárd 251 millió forintot fordított ingatlanokra a Győr-Szol – mondta el újra a vezérigazgató. Antal Imre negyedszer is felhívta a figyelmét Pintér Bencének, hogy a rendtartás a polgármester feladata, aminek nem tesz eleget. Elmondta, amit sugallnak, hogy közbeszerzésekkel kapcsolatos visszaélések történtek, az nem igaz. Dr. Fekete Dávid jelezte, minden kérdésére válaszoltak a közgyűlés előtt a cégek vezetői. Eközben szidalmakkal tarkított bekiabálások akasztották meg a miniszteri biztos beszédét, mocskos Fideszt skandáltak a jelenlévők. Boncsarovszky Péter kijelentette: ő olyat még nem hallott, hogy Győr közgyűlésének dísztermében valaki anyázott volna. Fodor Roland szerint nagy rá a kabát, mondjon le a polgármester, ne a közgyűlés oszlassa fel magát. A széksértésről Pintér Bence szavaztatott. A közgyűlés nem szavazta azt meg.
Borsi Róbert szerint Győr legnagyobb színházában vannak jelenleg. Annak, amit a polgármester művel, itt nincs helye – hangsúlyozta a kulturális tanácsnok, aki egyetértett azzal, hogy ez az egész csak egy színjáték.

A feloszlatás menetét dr. Bakonyi Bernadett jegyző ismertette. Újra beszélt a minősített többségről, a név szerinti szavazásról. A testület az új közgyűlés, a polgármester az új polgármester megválasztásáig – mindenféle korlátozás nélkül – gyakorolja a hatáskörét – fogalmazott. A név szerinti szavazást hangos hőzöngés és taps váltakozása festette alá. A feloszlatásról szóló javaslatot a közgyűlés nem támogatta.
21:33 – Pintér Bence 15 perc szünetet hirdetett.
20:22 – Rövid szünetet követően folytatódik a közgyűlés. Név szerinti szavazás és minősített többség szükséges ahhoz, hogy az önfeloszlatásról dönthessen a közgyűlés – erről tájékoztatta a jelenlévőket a jegyző. Fodor Roland kapott szót, aki arról beszélt, hogy a győri cégeket vádolta gazdasági visszaélésekkel a polgármester. Ezért azt javasolta, hogy a Győr Projekt Kft. és a Győr-Szol Zrt. vezetőjét is hallgassák meg a kérdésben. Pintér Bence a Győr-Szol Zrt. beszámolóját kezdte ismét taglalni, illetve a lakáskassza ügyét, ahonnan véleménye szerint 1,7 milliárd forint eltűnt a bizottság elé kerülő mérleg alapján.
Dr. Fekete Dávid reagált az elhangzottakra. Mint mondta, “Ön pártpolitikai, hazug lejárató kampányt indított a győri cégekkel, Győr városával szemben.” Szavait hangos, személyeskedő bekiabálások szakították folyton félbe. A miniszteri biztos szerint Magyar Péter kezére szeretné játszani a várost Pintér Bence, városi cégek, lokálpatrióta vállalkozók hitelét aláásva. Hangsúlyozta: ez az egész egy színjáték. Pénteken egy olyan közgyűlést napolt el a polgármester, amely határozatképes volt. Azért nem tartották meg a közgyűlést, mert ezt a politikai performanszot akkor nem lehetett volna megtartani.
Eközben két képviselő is ismét felszólította Pintér Bencét, hogy tartsa fenn a rendet.

Szombati-Serfőző Eszter, a Győr Projekt Kft. vezetője a közgyűlésen elmondta: “vártam már, hogy megszólalhassak a nyilvánosság előtt.” Az adatszolgáltatással kapcsolatban jelezte: az elmúlt évben minden második csütörtökön az alpolgármester irodájában kezdte munkáját, ahol minden aktuális ügyről, felmerülő kérdésekről egyeztettek. A polgármesterrel is többször egyeztetett – hangsúlyozta Szombati-Serfőző Eszter. Ha bármilyen gyanú felmerült a szerződésekkel kapcsolatban, és erre rákérdezett volna Pintér Bence, erről is tudtak volna egyeztetni. A vezető szerint tavaly több héten át vizsgálta az önkormányzat belső ellenőrzési osztálya a céget, semmi olyan szabálytalanságot nem tártak fel, amely okot adhatna büntetőfeljelentés megtételére. Az adatigénylés esetében az adatok 30 százaléka megtalálható házon, azaz az önkormányzaton belül. Minden olyan adatot megküldtek, amely a törvény szerint kiadható – fogalmazott a Győr Projekt ügyvezetője.
A támadott szerződésekkel kapcsolatosan Szombati-Serfőző Eszter elmondta, hogy a közbeszerzési törvény szerint ezek külön kezelhetőek. 19 milliós keretszerződésről van szó mindkét esetben, a teljesítés után fizették ki a vállalkozókat. A 19 milliós keret kimerülése után kell majd közbeszerzést kiírni ezen szolgáltatásokra. Eddig 6,8 millió, illetve 3,6 millió forintot hívott le a vállalkozó. Itt extra kifizetést sugallni badarság a vezető szerint.
Az arénák működtetésével kapcsolatos szolgáltatásoknak 290 millió forint a közbeszerzés értékhatára. További két esetben is egy 19-19 milliós keretszerződésekről van szó, amiből 6,1 millió, és 12 millió forintot hívtak le. A törvények szerinti működés az alapelvük, e mentén működik a Győr Projekt Kft. – szögezte le Szombati-Serfőző, aki szerint Győr ennél többet érdemel.
A Győr-Szol számláján szeptember 30-én 304 millió forint volt. Hol van a lakáskassza? – kérdezte Pintér Bence Sárkány Pétertől, a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatójától, aki egyértelműsített a polgármester Faceboook-posztjára reagálva: a Győr-Szol nem nézi hülyének a győrieket. Érvek helyett sértegetéssel próbál meg hitelteleníteni másokat – mondta Sárkány, aki kincsvadászatra invitált mindenkit. A vagyonhasznosítás technikai kezelésként van meghatározva az ingatlankezelés ügyében. A könyvviteli elkülönítés van a szerződésben előírva. De vajon hol a pénz? Sárkány Péter szerint a főkönyvi egyenleg nem egyenlő a bankszámla egyenleggel. Nincs elkülönített alap, működtetésbe adás van, a bevétel jogosultja az, akinél működtetésben vannak az ingatlanok. Kinek a zsebében landolt a pénz akkor? – kérdezte ismét a vezérigazgató, aki az egykori Nokia dobozos ügyet is szóba hozta. Majd egy “Nokiás dobozt” vett elő, hogy az abban található dokumentumot ismertesse a polgármester. Pintér Bence ezt visszautasította, így Sárkány egy aláírásokkal kitakart igazolást mutatott be az OTP Bank Nyrt-től. A pénzintézet igazolja, hogy a Győr-Szolnak a bankszámlákon rendelkezésre álló összeg 2 milliárd 188 millió 28 ezer 996 forint. Kelt 2026. 02. 03. Megtaláltuk a győriek pénzét! – jelentette ki Sárkány Péter.

Pintér Bence szerint tavaly szeptember 30-án 304 millió forint volt a számlán. Sárkány Péter szerint két külön dologról van szó. A lakás és a nem lakás állomány karbantartására, fejlesztésére 2,5 milliárd forintot költött el egyébként a Győr-Szol Zrt. A vezérigazgató szerint amennyiben vita van ez ügyben, a rendőrség majd eljár. Mindeközben a teremben körülbelül olyan kupahangulat alakult ki, mint egy meccsen, hangos skandálásokkal. Pintér Bence rendre intett – ismét, sokadjára. Ki senki nem lett eddig vezetve.
20:00 – A Győri Nemzeti Színházat érintő kinevezést elfogadta a közgyűlés. Az egyik felnőtt háziorvosi munkakör betöltéséről is döntöttek. Pintér Bence ezt követően javasolta, hogy vegyék fel következő napirendi javaslatként a közgyűlés feloszlatására vonatkozó előterjesztését, átszámozva az eredeti napirendet. A javaslathoz minősített, azaz kétharmados többséggel szükséges dönteni. Elfogadták a napirendre vételről a javaslatot.
19:55 – Dr. Bakonyi Bernadett elmondta: véleménye szerint rendeletben kell szabályozni a szó szerinti jegyzőkönyvezés kérdését. Boncsarovszky Péter jelezte: a határozati javaslatban szerepeljen, hogy a közgyűlés felkéri a jegyzőt a vonatkozó rendelet módosításáról szóló javaslat előkészítésére. A közgyűlés elfogadta a javaslatot..
19:39 – A polgármester tíz perc szünetet rendelt el.
19:34 – Az átláthatósággal kapcsolatos szóbeli előterjesztésében Boncsarovszky Péter arra tért ki, hogy a közgyűlés és a bizottságok üléséről szó szerinti jegyzőkönyv készüljön a jövőben. A jegyző felhívta a figyelmet, hogy ehhez módosítani kell a Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ).
18:55 – Nem köthetünk olyan szervezettel szerződést, aki nem átlátható, ezt minden esetben vizsgálják – reagált dr. Bakonyi Bernadett jegyző, azt javasolva: úgy fogadtassa el a képviselő a döntést, hogy a polgármester tartózkodjon azzal szerződést kötni, amely társaság nem átlátható. Antal Imre szerint a polgármester egy volt cimborájával, volt munkáltatójával kötne szerződést. Boncsarovszky Péter a jegyző javaslatára reagálva úgy fogalmazott: “ne stafírozzuk ki a polgármester volt munkahelyét, az Úgytudjuk.hu-t. Ezt követően a képviselő az ominózus orgánumban az elmúlt hónapokban megjelent, a Fideszt minden alkalommal lejárató írásokat, majd a Tiszásokat csakis pozitív színben feltüntető cikkeket vette sorra. Hozzunk egy tiltó döntést arról, hogy az Úgytudjuk.hu-t finanszírozza a város – hangsúlyozta Boncsarovszky.
Borsi Róbert azt fejtette ki, hogy a szerződés a városimázsról szól. Akkor az lenne a feladat, hogy legyen kiegyensúlyozott. Végül aztán Borsi Róbert sem tudta a rendkívül zavaró folyamatos bekiabálásoktól végig mondani, amit szeretett volna. A rendre intő csengő is elromlott menet közben, ami alpolgármesteri javításra szorult. Pintér Bence több körben felszólította a hangoskodókat, hogy fejezzék be, mert ki lesznek végül vezettetve.
Köthetett-e visszamenőleg szerződést a hivatal polgármester engedélyével, történt-e pénzügyi teljesítés októberre, itt ez a kérdés Hajtó Péter szerint, aki azt firtatta: hogyan és mennyit utalt át a hivatal? Kósa Roland kijelentette, csak akkor írt alá szerződést, amikor azt már alpolgármesterként megtehette. Boncsarovszky Péter nem kívánta módosítani előterjesztését. Végül a többség elfogadta a javaslatot.
18.23 – Boncsarovszky Péter szóbeli előterjesztésében kötelmekkel kapcsolatos rendelkezés meghozataláról beszélt. A közgyűlés e szerint felkéri a polgármestert, hogy tartózkodjon a Kő a mezőn Nonprofit Kft-vel való szerződéskötéstől. Boncsarovszky feljelentést tett hivatali visszaélés bűntettének és hamis magánokirat felhasználásnak ügyében. Kósa Roland ugyanis korábban úgy írt alá egy dokumentumot, hogy még nem volt alpolgármester, vagy pedig visszadátumozták a szerződést. Pintér Bence szerint adminisztrációs hiba miatt került rossz dátum a szerződésre – emlékeztetett a képviselő. Amennyiben valaki közérdekű adatigénylést intéz, a szabályok szerint az eredeti szerződést kell kiadni, nem másolatot. Javaslom, hagyjuk a hatóságot nyomozni – fogalmazott Boncsarovszky folyamatos bekiabálásokkal nehezített pályán.

Dr. Fekete Dávid végül azt javasolta a közgyűlésnek, hogy ha a polgármester nem akar eltekinteni a vétótól, akkor, mint az előző napirendnél is tették, térjenek vissza a kérdésre, addig pedig közösen tekintsék át a megoldási lehetőségeket.
Mindeközben folyamatos a hurrogás, a bekiabálás a teremben, Pintér Bence nem tud rendet tartani az általa odarendelt vendégek táborában. Antal Imre jelezte is: ha nem képes rendet tartani a polgármester, függessze fel a közgyűlést. A javaslatot végül megszavazta a többség. Vétójogával élni fog a polgármester.
16.59 – A polgármester 15 perc szünetet hirdetett meg.
16:53 – Szeles Szabolcs szóbeli előterjesztésében a sporttámogatásokkal kapcsolatosan tett javaslatot. Győr már most vállaljon előzetes kötelezettséget arra, hogy milyen összeget vállal az élsport támogatására a 2026-os költségvetésben. Tegye meg a pályázati kiírást a kiemelt és nem kiemelt sportágak tekintetében is – kérte Szeles. Tehát már most írják ki a szükséges pályázatokat. Szeles Szabolcs részletesen ismertette pontosan milyen összeget milyen területre javasol fordítani.

16:14 – A 705 millió forint összegű költségvetési forrás felhasználásáról szóló javaslattal kapcsolatban Pintér Bence elmondta: minden jel arra mutat, hogy ez egy plusz forrás. Az összeg felhasználásával kapcsolatosan, arról, hogy pontosan milyen fejlesztésre is fordítsák azt, hosszasan tárgyaltak a képviselők. Antal Imre végül azt kérdezte, feltétlenül szükséges-e a mostani közgyűlésen dönteni arról, hogy mire fordítsák ezt a 705 millió forintot? Pintér Bence is azt javasolta, halasszák el ezt a döntést. Dr. Kálmán János aljegyző jelezte: a minisztérium februárban, de legkésőbb március hónapban szeretné előre leutalni a szóban forgó összeget. Addig a kérdésben dönteni lenne szükséges.

Dr. Fekete Dávid miniszteri biztos Pintér Bence kérésre elmondta: “azt javaslom, hogy halasszuk el most ezt a döntést februárra, vagyis a következő közgyűlésre”. Végül a napirend halasztásáról szavaztak, amit egy tartózkodással mindenki elfogadott.
16:10 – A vonatkozó jogszabály szerint nem lehet fegyelmi eljárást indítani, ha három hónap eltelt a kötelezettségszegés óta – tájékoztatott dr. Bakonyi Bernadett. Ha Szeles Szabolcs tavaly szeptemberi jelzését veszik figyelembe, akkor eltelt a három hónap, ha a kormányhivatal megállapítását, akkor nem telt el az ominózus három hónap – fogalmazott a jegyző. Rosinger Tímea nem fogadta el a felkérést a bizottsági részvételre. A javaslatot 15 igennel, 5 nemmel elfogadta a közgyűlés.
15:32 – A fegyelmi eljárással kapcsolatos szóbeli előterjesztés törvényességi vizsgálata miatt fél óra szünetet rendelt el Pintér Bence.
15:16 – Szóbeli indítványában Borsi Róbert kulturális tanácsnok fegyelmi eljárás megindítását javasolta Pintér Bence ellen. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján a kormánytisztviselő köteles a munkáját a jogszabályoknak megfelelően, pártatlanul és igazságosan ellátni. Munkára képes állapotban kell megjelennie, munkáját személyesen, másokkal együttműködve ellátni. A zárt ülésen hozott döntések, adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatosan a kormányhivatal is elmarasztalta már Pintér Bencét. Márpedig ha a polgármester a tisztségéből adódó kötelezettségét megszegi, fegyelmi vétséget követ el. Ezért vizsgálóbizottság létrehozását, fegyelmi eljárást megindítását kezdeményezik – mondta el Borsi Róbert, aki Fodor Rolandot javasolta elnöknek, Boncsarovszky Pétert és Rosinger Tímeát pedig bizottsági tagnak. A bizottság állapítja majd meg, hogy vétkesen megszegte-e Pintér Bence a jogszabályokat.
15:12 – A kormányhivatal megállapította, hogy a polgármester megsértette a zárt ülésen történtek nyilvánosságra hozásával kapcsolatban a vonatkozó jogszabályokat. A javaslatban felszólítják Pintér Bencét, hogy tegyen eleget a titoktartási kötelezettségének és a zárt üléssel kapcsolatos előírásoknak. A közgyűlés többsége elfogadta az előterjesztést.
14:08 – Borsi Róbert megköszönte az ominózus parkolási botrány miatt megalakult vizsgálóbizottság munkáját, amely alapján hivatalos jelentés készült “Fodor Rolanddal közösen a hét folyamán büntetőjogi feljelentést tesznek bűncselekmény elkövetése miatt”- fogalmazott a képviselő. Szó esett egy sikertelen hangrögzítési malőrről, amivel kapcsolatban nem derült ki, hogy szándékos szabotázs történt-e a meghallgatáson avagy nem. Nem derült ki, hogy Farkas Józsefnek milyen feladatok ellátására, rendezvényszervezésre volt szerződése. 2025. november 21-én szüntették meg Farkas megbízási szerződését, közös megegyezéssel – ismertette Borsi Róbert, ami véleménye szerint azért történt, mert így nem kell indokot fűzni ahhoz.

A városrendészet munkatársai a kihelyezett táblák alapján bírságoltak. Ennek ellenére dr. Tóth Péter kabinetvezető levelet írt, és kezdeményezte a Farkasra kiszabott bírság visszavonását. Később ezt személyesen is újra megtette. Borsi Róbert részletesen ismertette, pontosan mi történt az incidens folyományaként. A vizsgálóbizottság megállapította, hogy a Pintér Bence által vezetett polgármesteri kabinet működése visszás. Balogh-Farkas Renáta külön véleményére azzal kapcsolatban, hogy a vizsgálóbizottság nem nyomozóhatóság, Borsi elmondta: ezt nem is gondolta senki így. A teljeskörű vizsgálatot elvégezte a bizottság – szögezte le a képviselő.
Dr. Bakonyi Bernadett jegyző jelezte: nem történt szándékos szabotázs, emberi hiba történt a végül el nem készült hangfelvétel ügyében. Dr. Balog-Farkas Renáta elmondta: Farkas József rendelkezett külön engedéllyel, amely szerint nem parkolt tilosban. Ezt a kabinetvezető el is küldte a városrendészetnek. Mint kiderült: az útkezelő szerint megfelelő táblák voltak kihelyezve, a városrendészet szerint pedig nem. Ők úgy látták, a kihelyezett táblák szerint azon a helyen, ahol az azóta már menesztett Farkas parkolt, külön engedéllyel sem lehetett volna parkolni.
Dr. Balog-Farkas Renáta szerint a bizottság nem végezte el teljeskörűen feladatát. Véleménye szerint az eljárásjogi szabályok sem lettek meghatározva, hogy milyen határidők szerint járjanak el, milyen jogelvek alapján. Nehéz ilyen meghallgatásokat formába önteni, az alapján következtetéseket levonni, mert elhangozhattak hamis, egymásnak ellentmondó állítások is. Szerinte mindezek alapján nem indokolt feljelentést tenni.

Hajtó Péter szerint a fő felelős nem a meghurcolt Farkas József, hanem valójában dr. Tóth Péter. A polgármester szerint Farkas József viselkedése, az incidens során tanúsított hangvétele indokolta megbízatásának későbbi megszüntetését.
Dr. Fekete Dávid szerint szimbolikus ügyről van szó. Az elmúlt hetek és az elmúlt 24 óra történései ugyanis az ügy ismeretében válnak érthetővé. Felmerült egy hivatali visszaélés, illetve hogy visszadátumozták az Úgytudjuk.hu-val kötött szerződést, mindezek miatt lejárató kampányt indítottak a városi cégek, tisztségviselők ellen – mondta el a miniszteri biztos, hozzátéve: egyedül arról van szó, hogy Önök eladták a várost Magyar Péternek, a győriek szavazatát betolják a Tisza párthoz.
Azért történik mindez, mert a “szerelemvonatból nincs kiszállás”, vagyis a Magyar Péter-féle vonatból – idézett a miniszteri biztos. A győriek nyugodt és prosperáló városban éltek eddig, és továbbra is ezt szeretnék. “Döntsünk az előttünk lévő ügyekben, és ne Magyar Péter elvárásai szerint vezesse a polgármester ezt a város” – szólított fel dr. Fekete Dávid. Pintér Bence szerint a vizsgálóbizottság nem tudta megállapítani, hogy bűncselekmény történt-e, de azért feljelentést tesznek. Majd a bizottság munkájával kapcsolatos bérköltségeket kezdte el taglalni. Ez a kimutatás Borsi szerint értelmetlen, mert mindenki ingyen végezte a munkáját. A közgyűlés végül 13 igennel elfogadta a javaslatot.
13:34 – Pintér Bence egy hosszabb – mintegy félórás – közgyűlési szünetet rendelt el.
12:36 – A polgármester előterjesztésében azt javasolta, hogy szüntessék meg jelenlegi formájában a győri Városrendészetet, és olvasszák azt be a Mezőőri és Parkőri Szolgálat költségvetési szervbe. Hajtó Péter azt kérdezte, hogy az átszervezésről egyeztettek-e a dolgozókkal egy esetlegesen várható felmondási hullámmal kapcsolatban? Hajtó szerint ha így hatékonyabb lesz a közbiztonság, akkor legyen így, olvasszák be a mezőőri szolgálatba, majd arról érdeklődött, hogy milyen előirányzat marad, mekkora finanszírozással működne tovább az átszervezést követően a városrendészet? Pintér Bence szerint amennyiben a javaslatot elfogadják, az új vezető rendbe tette a területet, akkor tudnak azzal foglalkozni, hogy milyen finanszírozásra van szükség. Addig összevont költségvetéssel működne az egybeolvasztott két szervezet.

Borkai Zsolt jelezte: tudja támogatni az előterjesztést, nem a büntető feljelentés vonatkozásában, hanem a szakmaiság tekintetében. Kósa Roland a városrendészetet érintő emberi ügyeket taglalta, jogtalan kirúgásra felhozva példát. A város közbiztonságáért együtt kell működni a rendőrséggel a városrendészetnek, ahova olyan vezető kell, aki megfelelően látja el feladatát.

“Óva intek attól, hogy a városrendészet jelenlegi vezetőjét tegyék felelőssé minden vélt problémáért, a polgármester ne személyeskedjen, zárt ülés keretében mondhassa el mindenki az érveit, a vezető is!” – figyelmeztetett Borkai. Javaslatként elhangzott, hogy tolják el annak életbe léptetését június 30-ig. Antal Imre bizottsági ülésen tett javaslatát befogadták, de Pintér Bence szerint április 30 legyen a határidő. Miletics Mórnak nem adta meg a szót a polgármester, mondván, hogy az intézményvezető szóljon hozzá a kérdéshez. Erről vita alakult ki, hogy kinek van joga megszólalni, kinek nincs. Boncsarovszky Péter is jelezte, és többen is megfogalmazták, nincs rendjén, hogy vezetőket nem engednek szóhoz jutni.

Borkai Zsolt zárt ülésre vonatkozó javaslatára dr. Bakonyi Bernadett jegyző reagált: “eltértünk a napirendi ponttól. Itt nem erről van szó. Nem áll fenn a feltétele a zárt ülés elrendelésének.” Végül némi zavar támadt, új szavazást kért a polgármester az előzőt követő tízperces szünetről visszatérve. A határidő újabb módosítását javasolta, ezúttal 2026. május 31-re Antal Imre. Ezt a javaslatot befogadták, végül ezzel kiegészítve a városrendészet megszüntetéséről szóló előterjesztést is elfogadták.
12:00 – A Rába-Quelle győri fürdőközpont üzemeltetésének témájában Hajtó Péter érdeklődött: mennyi bérleti díj érkezett be 2025-ben és mennyit terveznek beszedni 2026-ban? Tavaly márciusban volt egy 50 millió forintos elmaradás, milyen lépéseket tett az önkormányzat az elmaradás beszedése ügyében, mennyi pénz érkezett be? Nagyon magas a fürdő működtetésének költsége, terveznek-e a költségeket csökkentő energetikai beruházásokat? Pintér Bence elmondta: az önkormányzat jelenleg is számláz a Rába-Quellének, amit a cég nem fizet be. A cél az, hogy ne legyen olyan időszak, amikor zárva tart a fürdő. A közbeszerzés oly módon bonyolódjon le, hogy erre ne kerüljön sor – fogalmazott a polgármester. A gyógyászati részlegen található eszközök sorsa egyelőre nyitott kérdés – hangzott el. Az energetikai beruházásnál van sürgetőbb fejlesztés. A kutak és a fürdő közötti hálózat állapota rossz, ahhoz, hogy ki tudja szolgálni a jövőben a fürdőt, beruházás szükséges – fogalmazott Pintér.

Borkai Zsolt azt firtatta, hogy ki fogja 2026-ban működtetni a fürdőt? Mekkora bérleti díjat fizetett az üzemeltető 2025-ben, mekkora bérleti díj várható, ha továbbra is a Rába-Quelle üzemeltet? A jelenlegi üzemeltető arra való hivatkozással nem fizet, hogy nem azt kapta a várostól, amire szerződött – mondta Pintér Bence. Hajtó Péter szerint a város kérje a jelenlegi üzemeltetőtől, hogy a tartozása fejében a gyerekek, idősek számára biztosítson ingyenes használatot, vagy valami módon kompenzálja a tartozást. Borkai Zsolt továbbra is azt kérdezte: rendjén van-e, hogy a Rába-Quelle nem fizet, és majd továbbra is ez a cég üzemeltet? A konkrét összeg 90 millió forint, amivel a cég tartozik – válaszolt kérdésre a polgármester, aki szerint nehéz kérdés, bonyolult probléma a fürdő ügye.

Antal Imre azt kérdezte, hogy a kintlevőségek behajtásával kapcsolatban történtek-e jogi lépések? 2024. márciusa óta áll fenn ez a helyzet – került szóba. A kiállított számlák áfa tartalmát a város kifizeti, a cég azonban – ahogy fentebb írtuk – nem fogadja be a számlákat. Történt-e jogi lépés a cég ellen? – érdeklődött Borkai. Pintér Bence szerint amint tisztázódik a jogi helyzet, majd az elszámolás során rendezik ezeket a kérdéseket. Fodor Roland összegzett: egy szóval jogi lépéseket a jogos bérleti díjak visszaszerzése ügyében nem tettek. Összesen mennyi áfát fizettünk be 2024 márciusa óta?- kérdezte. Borkai Zsolt szerint az ő regnálása alatt mindig rendesen fizetett a Rába-Quelle, és biztosította a kedvezményeket. A heves vitába torkolló napirend tárgyalásánál a polgármester elvette a szót Fodor Rolandtól, Pintér Bence az “ugatni” szó korábbi használatáért végül elnézést kért a képviselőtől.
10:15 – Zárt ülésen tárgyalnak a szavazatszámlálók bizottsági tagok választásáról, a Rába Quelle fürdő üzemeltetéséről és az önkormányzat és a Győr+ Média Zrt. között létrejött vagyonkezelési szerződésről is.
10:00 – Pintér Bence arról beszélt, hogy ellentámadást szeretne intézni a Fidesz, mégpedig Kósa Roland alpolgármester ellen. Pintér szerint adminisztrációs hiba történt: egy szerződés másolaton valóban valótlan a dátum, az eredeti szerződésen a rossz dátum nem szerepel – állítja a polgármester. Az ügyintéző hibás pecsétet tett a másolatra. Ennek meg lesz a következménye – mondta Pintér Bence.

Borsi Róbert kérte szóbeli napirendként felvenni a javaslat fegyelmi eljárás elindítására című napirendet, amit zárt ülésen tárgyalnának. Zárt ülésen a téma csak akkor tárgyalható, ha a szóbeli előterjesztésben érintett fél ezt kéri – jelezte dr. Bakonyi Bernadett jegyző. “Jelezném, hogy Pintér Bence ellen kezdeményezném a fegyelmi vizsgálatot, amennyiben hozzájárul, örömmel vennénk a nyilvános tárgyalást” – fogalmazott Borsi Róbert. Végül szavaztak róla, hogy ez a téma nyílt ülésen szerepeljen, amit el is fogadtak. A téma nyolcadik lesz a nyilvánosan tárgyalt napirendek sorában.